Letört a fogam, mit tegyek?

Letört a fogam, mit tegyek?

A fogak számos okból kifolyólag megsérülhetnek. Először is minden esetben, amikor a fogaink sérülésére gyanakszunk, érdemes megvizsgálni a letört részt és a fogainkat, és kideríteni, hogy valóban erről van-e szó. Néhány esetben előfordul, hogy például a kemény rész, amire ráharaptunk csak az ételünk része volt, vagy esetleg egy régóta halogatott fogkőleszedés miatt maga a fogkő egy része vált el. Ezek a szerencsés esetek közé tartoznak.

A valódi fogtörés hátterében azonban leggyakrabban maga a fogszuvasodás áll, amely meggyengíti a fogakat és azok egy egy kisebb trauma hatására azonnal megsérülnek, kettétörnek. Sokszor a szintén meggyengült szerkezetű gyökérkezelt fogak sérülnek, de okozhatja baleset is a fog törését. A letört fogrész emellett sértheti a nyelvet és a környező területet is, amely krónikus gyulladást idézhet elő, így emiatt is szintén érdemes minél előbb szakszerű segítséget kérni.

Fontos meghatározni, hogy a fog sérülése milyen mértékű. Más-más kezelés indokolt, ha a külső zománcréteget, az alatta található dentint, vagy a fogbelet érinti a törés. Előfordulhat, hogy a fog gyökerében is keletkezik repedés, törés, ilyenkor a környező csont és kötőszövet is sérülhet. Ilyen esetekben minden alkalommal fogorvos felkeresése szükséges.

1. Zománctörés:

Ha csak a külső zománcrétegben következik be sérülés mely apró, gondot nem okoz és esztétikailag sem zavaró, nem feltétlenül szükséges a pótlása. Ez azonban ritkán fordul elő és minden esetben csak fogorvos tudja megállapítani a pótlás szükségességét. Nagyobb zománctörés esetében legtöbbször orvosolni kell a problémát, mert a megsérült zománcon keresztül a különböző ingerek és a bekerülő baktériumok hatást gyakorolhatnak a fogakra, ami későbbi problémák forrása lehet. A kezelés ilyen esetben általában a sérülést lefedő töméssel történik.

2. Dentint érintő törés:

Amikor a törés a dentint is érinti, a fog érzékennyé válik és különböző ingerekre különböző erősségű reakciókat mutat, ha élő fogról van szó. Ha a törés mellett fogszuvasodás is található, azt minden esetben el kell távolítani. Ezután a fog felépítése szükséges, mely a hiányzó foganyag mennyiségétől függően direkt vagy indirekt módon, valamilyen fogpótlással történhet.

3.Fogbelet érintő törés:

Amennyiben a fog belseje is érintett, és a törés egy élő, ép fogon történt, az heves fájdalommal jár. Ilyen esetben általában először gyökérkezelni kell a fogat, majd felépítése ezután történhet.

4. Súlyos fogtörés, gyökértörés:

Nagy kiterjedésű törések és a gyökértörések többsége esetén a fog nem menthető. Ilyen többek között a fog függőleges kettétörése, a gyökérben bekövetkező vízszintes törések nagy része, valamint, ha a törésvonal mélyen az íny alá ér. Emellett azok a fogak sem menthetőek, melyek a törés mellett kiterjedt szuvasodással rendelkeznek, mely eltávolítása után nem marad elég ép foganyag a fog felépítéséhez. Ilyenkor egyedüli terápia a fog eltávolítása. Későbbiekben implantátummal vagy más fogpótlással ajánlott pótolni a hiányzó részt.

Minden, fogat érintő trauma esetén ajánlott minél előbb szakszerű segítséget kérni, hogy biztosan megelőzhető legyen a lehetséges szövődmények kialakulása, és a fog eredeti, egészséges állapota újból helyreálljon. Jelentkezzen be hozzánk, és mi segítünk!

Megosztás: